Több mint 220 település bízza az államra iskoláját
2012. december 04. kedd 18:43
November közepéig nyolcvanhárom kistelepülés jelezte, hogy iskoláját szeretné működtetni, míg a 3000 főt meghaladó lélekszámú települések közül 227 képviselő-testület döntött úgy, hogy e feladatot is az államra bízza - közölte az oktatási államtitkárság kedden az MTI-vel.
Az államtitkárság tájékoztatása szerint a tárcaközi bizottság arra tett javaslatot, hogy az állam - a jogszabályban rögzített feltételekkel - vállalja át a felkínált intézmények működtetését, és biztosítsa minden gyermek egyenlő hozzáférését a magas színvonalú neveléshez, oktatáshoz.
Mint írták, az, hogy viszonylag sok közepes és nagyváros az államra ruházza iskoláinak működtetési jogát, jól láttatja, hogy a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok a kötelezően ellátandó feladataik folyamatos alulfinanszírozásával milyen lehetetlen helyzetbe hozták az önkormányzatokat.
A közleményben felidézték azt is, hogy a köznevelési rendszer átalakítása során a kormány eredeti elképzelése az volt, hogy minden önkormányzati oktatási intézmény fenntartását és működtetését állami kézbe veszi. Az önkormányzatok kérésére azonban megadta a lehetőséget, hogy maguk döntsenek arról, tudják-e, akarják-e az iskoláikat működtetni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

