Több bírának nem tetszik a semmisségi törvény
2011. március 18. péntek 07:35
A Népszabadság szerint miután a főbíró alkotmányosan aggályosnak tartja a Balsai-féle semmisségi törvényt, könnyen előfordulhat, hogy az ügyeket tárgyaló bírák fordulnak az Alkotmánybírósághoz, ami több hónapos csúszást eredményezhet.
A lap pénteki számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta, hogy vannak bírák, akik célszerűnek tartanák, hogy az AB-hez forduljanak, és az is felmerült, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság néhány bírája elfogultságot jelent be, ha kollégája korábbi ítéletét kell a törvény alapján - mérlegelés nélkül - semmissé nyilvánítania.
A 2006-os zavargások után kizárólag rendőrök vallomása alapján hozott ítéletek semmisségéről szóló törvény az eljárás lefolytatására szoros határidőket ír elő, a semmissé nyilvánításoknak október 23-ig meg kellene történniük - emlékeztet a lap.
Hangsúlyozva azonban, hogy ha egy bíró az AB állásfoglalását kéri, akkor ez a határidő aligha lesz tartható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

