Térítésmentes a védőoltás a pedagógusoknak is
2009. október 02. péntek 16:43
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete augusztusban kérte Székely Tamás egészségügyi minisztertől, hogy a közoktatás és a gyermekvédelem dolgozói is ingyenesen részesülhessenek a H1N1 vírus elleni védőoltásban. Kérésüket azzal indokolták, hogy fokozott veszélynek vannak kitéve, védettségük elősegítheti egy esetleges járvány lassúbb terjedését.
Az Egészségügyi Minisztérium akkor a kérésre úgy reagált, hogy sem az Egészségügyi Világszervezet, sem az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ prioritási listáján nem szerepel a térítésmentes oltóanyag biztosítása pedagógusok számára.
Mint akkor közölték, nem szerepelnek a pedagógusok a szezonális influenza elleni oltóanyagot állami támogatással, térítésmentesen megkapók listáján sem. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a prioritási listák nem az adott csoport vagy szakma társadalomban betöltött szerepét vagy jelentőségét tükrözik.
Az ÁNTSZ honlapján megtalálható dokumentumban, amely részletezi, hogy kik milyen ütemben kapják majd meg a térítésmentes vakcinát, a második ütemben szerepelnek az oktatási intézmények dolgozói.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...