Tényő: vérfürdőként írják le a helyszínt
2010. március 16. kedd 07:56
Azt mondta, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek a harmincas éveikben járó szülőkkel, valamint két gyermekükkel, a nyolc- és ötéves kislánnyal. Kedd reggel, amikor már a helyszín közvetlen közelébe engedték a rendőrök az újságírókat, az MTI tudósítója azt láthatta, hogy egy félkész házban élt a meggyilkolt család. Az épület falai még vakolatlanok, itt-ott építőanyag-halmok állnak.
A ház, ahol a gyilkosság történt, Tényőnek a főúttól távolabbi végén áll, három-négy háznyira a település végét jelző táblától. A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfő este hét óra körül találta meg vérbe fagyva a négytagú családot egy rokonuk - közölte aznap Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A család egyik ismerője az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő építészmérnökként dolgozott. Keddre ígért bővebb tájékoztatást a gyilkosság helyszínéről hétfőn késő este távozó Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...

