Taroltak a magyar diákok a matekolimpián
2010. szeptember 16. csütörtök 17:55
Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Svájc, Szlovákia és Szlovénia indulói közül csapatversenyben Magyarország hatfős csapata az első helyet szerezte meg. A résztvevő magyar diákok a kiadott három aranyéremből kettőt hoztak haza, s a legeredményesebb diák is a magyarok közül került ki - közölte Pintér Ferenc, a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Egyéni versenyben aranyérmes lett a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban tanuló Kalina Kende - aki egyben a nemzetközi verseny legtöbb pontot gyűjtő résztvevője is volt -, valamint a fővárosi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanuló Frankl Nóra. Ezüstéremmel térhetett haza a szintén a Fazekasba járó Ágoston Tamás, Lenger Dániel és Sándor András, míg bronzérmet szerzett a kaposvári Nagyboldogasszony Katolikus Gimnáziumban tanuló Somogyi Ákos.
Pintér Ferenc elmondta: a résztvevőknek az egyéni verseny során négy feladatot kellett megoldaniuk öt óra alatt, másnap pedig a csapatversenyben nyolc feladatot csapatmunkában végeztek el ugyancsak öt óra alatt, s a munkát egymás között úgy osztották meg, ahogy jónak látták. A versenyt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) szabályaival egyező módon rendezik minden évben, a magyar csapatot az IMO-csapat vezetői állították össze a hivatalos tanulmányi versenyek, a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny és válogatóverseny alapján.
Az idén a szlovákiai Sztrecsény (Strecno) községben rendezett negyedik matekolimpiára a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány és a Bolyai János Matematikai Társulat szervezésében és anyagi támogatásával utazhattak a versenyzők, és magyar fiatalok harmadszor vehettek részt a nemzetközi megmérettetésen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

