Takarékszövetkezetek: „Egy tervezett kisajátítás kronológiája”
2013. július 05. péntek 12:53
Közleményt juttatott el a médiához a Takarékszövetkezetek Integrációjáról szóló törvény elfogadásával kapcsolatban az OTSZ, melyet az alábbiakban változtatás nélkül idézünk:
"Az állami tulajdonban levő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2012 novemberében minősített befolyást szerzett a Takarékszövetkezeti Integráció központi bankjában, s jelenleg 39,275 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.
A tulajdonszerzéssel párhuzamosan megfogalmazódott egy szindikátusi szerződés, a Takarékbank tulajdonosai között. A szindikátusi szerződést az integrált hitelintézetek több mint 80 százaléka aláírta, míg az MFB - előzetes jóváhagyása ellenére - nem írta alá.
2013. június közepén az MFB hivatalosan azzal a kéréssel fordult a Takarékbank Felügyelőbizottságához (FB), hogy járuljon hozzá az MFB és az MFB egyik leányvállalata közötti takarékbanki részvénycsere-ügylethez, amelyben az érintett leányvállalat ügyvezetője a szövetkezeti stratégia kidolgozásáért felelős kormánybiztos.
A június 20-án megtartott FB-ülésen a kormánybiztos személyesen vett részt, ahol a tranzakció kapcsán kijelentette, a szektort semminemű hátrány nem éri, s megalapozatlan a félelem a nem kívánatos külső vagy állami nyomásgyakorlástól. A részvénycsere ügyében a döntést az FB elnapolta.
Az ülést követő nap június 21-én este 7 órakor a kormánybiztos e-mailben értesítette a takarékszövetkezeti vezetőket arról, hogy hétfőn, június 24-én, reggel 9 órakor konzultációra kerül sor „a szövetkezeti szektorral kapcsolatos tapasztalatokról és az azokból levonható tanulságokról"
A konzultáció keretében a kormánybiztos munkájáról szóló tájékoztatóról és egy kidolgozatlan koncepcióról esett szó, elhallgatva, hogy azt még aznap tárgyalja a kormány, illetve, hogy másnap benyújtják a konkrét törvényjavaslatot.
A kormány június 25-én kivételes, sürgős eljárást kérve nyújtotta be a törvényjavaslatot, amelyet az érintettek nem véleményezhettek. A törvény indoklásában szereplő állítások közül több nem volt helytálló. A példaként említett szövetkezeti banki rendszerekre úgy hivatkozik, hogy nem emeli ki, ezekben a rendszerekben az állam nem vesz részt, nem avatkozik be. A valóságosnál lényegesen rosszabb állapotúnak írta le a takarékszövetkezeteket, miközben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2013. június 18.-án kelt határozatával a legmagasabb kategóriájú „Elismert" intézményvédelmi rendszernek minősítette a Takarékszövetkezeti Integráció intézményvédelmi rendszerét, amelynek a 20 éves fennállása alatt tagszervezeti probléma végett sohasem kellett az Országos Betétbiztosítási Alaphoz fordulni.
A törvénnyel kapcsolatos számos alkotmányos, tulajdonjogi és versenyjogi kifogások miatt június 26-án egy levélben kérte a Miniszterelnököt az OTSZ elnöksége nevében Demján Sándor, hogy a törvényjavaslat jelenlegi formájában kerüljön visszavonásra és kérte a konzultációt. A levélre semminemű visszajelzés nem érkezett és az Országgyűlés június 27-én megszavazta a törvényt.
A június 28-én megtartott elnöki fórumon - a résztvevő 95 takarékszövetkezeti vezető aláírásával megerősítve - az OTSZ elnöke beadvánnyal élt a köztársasági elnökhöz és a jogszabály kifogásolt részeinek megjelölésével, a szövetkezeti tagság szempontjából legfontosabb igények hangsúlyozásával arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.
Az OTSZ azt kérte, hogy:
1. az újratárgyalt törvényben megfelelően legyen biztosított a magántulajdon védelme és a tulajdonhoz való jog. A szövetkezeti hitelintézetek ne veszítsék el tulajdonukat a Takarékbankban a törvényben megjelenő kisajátítással, melynek első lépcsője a többségi tulajdon elvesztése, második lépcsője pedig a tulajdon kötelező átadása.
2. Legyen biztosított a tulajdonhoz kapcsolódó szavazati jog szabad, alkotmányos gyakorlása, melynek elvesztése az első pontban foglaltakhoz vezet.
3. Legyen biztosított a tulajdonhoz fűződő képviseleti jog szabad, alkotmányos gyakorlása! Az állam ne egy törvényben jelölje ki az új szövetkezeti hitelintézeti integráció központi szerveinek tisztségviselőit.
4. Legyen biztosított az alkotmányos jogorvoslati lehetőség a törvény szerinti integráció központi szerveinek döntésével és az arra alapuló hatósági határozatokkal szemben.
Július 2-én az OTSZ vezetése a jogi aggályokról személyes konzultációt folytatott a köztársasági elnök hivatalában. Másnap július 3-án Áder János meggondolásra visszaadta a jogszabályt az Országgyűlésnek és a törvény ismételt megtárgyalását látta szükségesnek.
A kormány ezt követően csekély, kevésbé érdemi módosításokat nyújtott be a zárószavazás előtt, és az Országgyűlés a szektor részéről felmerült érdemi jogi kifogások orvoslása nélkül fogadta el a törvényt. Ezért az OTSZ a kormány által benyújtott módosító javaslatok tekintetében, valamint a törvény alaptörvényben meghatározott eljárásjogi megfelelőségének vizsgálata okán, arra kéri ma a köztársasági elnököt, hogy az elfogadott törvényt ismételten ne írja alá, azt jogkörében eljárva előzetes normakontroll végett küldje meg az Alkotmánybíróságnak.
Amennyiben a törvény kihirdetésre kerül, akkor az OTSZ, az OTSZ tagszervezetei és annak tagjai/tulajdonosai a magyar és az európai jogrend biztosította további jogorvoslati lehetőségeket is kihasználják."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...