Szonda: Sólyom jóval népszerűtlenebb elődeinél
2009. december 19. szombat 10:44
Az adatok szerint Sólyom rokonszenvindexe már 2006-2007 fordulóján 50 pont alá került, míg Göncz Árpád - második ciklusában, 1995 és 2000 között - jellemzően 70 és 80 közötti pontszámokat kapott, de Mádl Ferencnek is - 2000 és 2005 között - 60-65 között voltak a mutatói. Árnyalja a képet, hogy jelenleg minden politikus 50 alatti pontszámokat kap.
Ismét politikai felhangú interjút adott az államfő, ezúttal a Heti Válasznak. Sólyom László többek között arról beszélt, hogy jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásakor az előrehozott választások mellett dönt a parlamenti többség.
A Heti Válaszban megjelent Sólyom László-interjú kapcsán a Népszavának nyilatkozó politológusok úgy látták, az elnök a Fidesz retorikai elemeit vonultatta fel, továbbá úgy vélték, nem véletlen, hogy ő az eddigi legnépszerűtlenebb elnök. Megszólalásai miatt a választók őt is pártpolitikusként kezelik, ami nem tett jót a köztársasági elnöki intézménynek, s csökkenthette az abba vetett bizalmat.
Sólyom László 2005 augusztusában még 67 pontos népszerűségnek örvendett a Szonda Ipsos szerint. Megítélése egészen 2006 tavaszáig 60 pont fölött maradt, majd ekkor csökkenni kezdett, és év végére 50 alá esett.
Rokonszenvindexe 2007-ben végig a 46 és az 50 pont között mozgott, majd tavaly tavasszal ismét 50 felé kapaszkodott. Ezt követően újra visszaesett népszerűsége, amely idén márciusban 42 ponttal érte el mélypontját. Bár ma is ő vezeti a politikusok népszerűségi listáját, novemberi 47 pontos kedveltsége messze elmarad elődeiétől.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...