"Szociális válságot idézett elő a Fidesz"
2011. március 08. kedd 14:55
Sós Tamás országgyűlési képviselő kedden, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a sor folytatódik, mivel az általa Orbán-csomagnak nevezett Széll Kálmán Terv a tankötelezettség korhatárának csökkentésével, a rokkantsági ellátások felülvizsgálatával, a táppénzszabályok megváltoztatásával és a munkanélküli-ellátás folyósítási idejének lerövidítésével a "legelesettebbekből csinál bűnbakot".
Az ellenzéki politikus kiemelte: az Országos Érdekegyeztető Tanács által ajánlott 5-6 százalékos bruttó béremelés sem elegendő ahhoz, hogy az alacsonyabb keresetű gyermektelenek reáljövedelme ne csökkenjen az adóváltozások miatt. Számítások szerint ha valaki nem keres bruttó 290 ezer forintot és nem tudja érvényesíteni a gyermekkedvezményt, akkor 5 százalékos béremelés esetén is 3-5 százalékot veszít reáljövedelméből - tette hozzá, megjegyezve: akár a másfélmilliót is elérheti azok száma, akiknek az adójóváírás szűkítése miatt ilyen mértékű emelés sem elég a reálbérük szinten tartásához.
Sós Tamás kifogásolta a szociális támogatások befagyasztását is, illetve azt, hogy mivel a kormány nem emelte a nyugdíjminimumot, az ellátások összege nem változott.
A Széll Kálmán Tervben ismertetett intézkedésekről azt mondta: a legelesettebbeket sújtják. Kijelentette, hogy a munkanélküli-ellátás időtartamának és összegének csökkentésével a dolgozni akaróktól veszik el a mindennapi megélhetést, a tankötelezettség korhatárának leszállításával pedig a hátrányos helyzetű fiatalok kilátásait rontják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

