Szirénázó rendőrautók ütköztek, meghalt egy őrmester
2020. október 22. csütörtök 15:17

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a 2018 februárjában történt halálos kimenetelű, újpesti rendőrautó-baleset ügyében a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
Keresztes Imre azt írta: a vádirat szerint a vádlott 2018. február 15-én nem sokkal éjfél előtt megkülönböztető fény- és hangjelzést egyidejűleg használó Opel Astra típusú rendőrautóval közlekedett Újpesten. A rendőr egy kereszteződéshez érve egyenesen akart továbbhaladni, és annak ellenére, hogy a lámpa több, mint 10 másodperce tilosat jelzett, a mintegy 70 kilométeres óránkénti sebességről némileg lassítva behajtott a kereszteződésbe.
Ott a vádlottnak jobbról több mint 90 kilométeres óránkénti sebességgel nekiütközött egy másik - Skoda Octavia típusú - rendőrautó, amely ugyancsak megkülönböztető fényjelzést használt. Neki a lámpa zöldet mutatott.
A balesetben érintett mindkét szolgálati gépkocsi a BRFK Tevékenység-irányítási Központ utasítása alapján ugyanarra a helyszínre tartott, mert az ott intézkedő rendőrök segítséget kértek.
A baleset következtében egy az Opel Astrában utazó rendőr őrmester életét vesztette, a vétlen autót vezető rendőr könnyebben sérült, míg utasa és a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott anélkül haladt be a tilos jelzés ellenére a kereszteződésbe, hogy meggyőződött volna arról, más közlekedő járművet nem veszélyeztet-e, illetve a másik, elsőbbségi helyzetben lévő gépjármű vezetője az akadálytalan továbbhaladását lehetővé teszi-e.
A vádlott terhére rótt bűncselekményért egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség azt indítványozza, hogy a sofőr beismerésére tekintettel a bíróság előkészítő ülésen ítélje az elkövetőt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztésre, és 3 évre tiltsa el a járművezetéstől.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...