Szilvásy hazudott? - Gyanúsítottként hallgatták ki
2011. április 15. péntek 18:36

Gyanúsítottként hallgatott ki egy volt minisztert hamis tanúzás miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Skoda Gabriella nem nevezte meg a gyanúsítottat, az MTI ugyanakkor úgy tudja: Szilvásy György volt titokminiszterről van szó, aki kora délután érkezett az ügyészség épületébe.
A szóvivő csak annyit közölt: egy korábbi, a Központi Nyomozó Főügyészségen tett tanúvallomása miatt gyanúsították meg az egykori minisztert, aki érdemi és részletes védekezést terjesztett elő, illetve panasszal élt kihallgatása ellen.
A Magyar Televízió (MTV) Híradója úgy tudja: a Gyurcsány-kormány titokminisztere a gyanú szerint 2010. július 27-én, a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során tett valótlan tartalmú tanúvallomást.
Szilvásy - a Híradó beszámolója szerint - az ügyészségi nyomozók kérdésére, akkor azt mondta, kifizette azt a 30 különleges gesztenyefa csemetét, amelyet Benedek Fülöp szerzett neki. Az ügyészség szerint viszont Szilvásy György azóta sem fizette ki a facsemetéket.
Képünkön: Szilvásy György volt titokminiszter érkezik a Budapesti Nyomozó Ügyészségre, ahova gyanúsítottként idézték be.
MTI - Fotó: Földi Imre
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

