Szili Katalin nem pártalapon dönt
2010. december 16. csütörtök 18:59

Az Országgyűlési korábbi szocialista elnöke, független országgyűlési képviselő az MTI-nek csütörtökön úgy nyilatkozott: a Szociális Unió a lojalitáselvű helyett a minőségelvű közélet szeretné megteremteni, ezért nem pártpolitikai alapon döntik el a törvényjavaslatok támogatását vagy elvetését. A törvényjavaslatoknál azt vizsgálják, hogy az indítványok mennyire befolyásolják a társadalom helyzetét - jelentette ki.
Szili Katalin a jövő évi költségvetés erényei közé sorolta, hogy annak elsődleges egyenlege pozitív, ami csak az adósságállomány miatt fordul negatívba, valamint jelentősen támogatja a kis- és közepes vállalkozásokat.
Elfogadhatatlannak tartja ugyanakkor az önkormányzatokra szánt támogatási keret mértékét, valamint azt, hogy nem lehet tudni, miként vezeti majd ki a kormány az átmeneti adókat. A negatívumok közt említette azt is, hogy a jövő évi költségvetés kétségbeejtő helyzetbe hozza a köztisztviselőket és a közszolgálati dolgozókat, mivel az államigazgatási intézményeknél öt-, ezek háttérintézményeinél pedig tízszázalékos létszámcsökkentést vállal.
A független képviselő hiányolja, hogy a kormány nem ad teljes képet arról, hogyan alakítaná át a nyugdíjrendszert vagy milyen szerkezeti átalakítások várhatók az önkormányzati szférában. Lépéseket lehet látni, de az összképet nem - vélekedett.
Mint mondta, részben emiatt tartózkodott a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény zárószavazásán hétfőn. Úgy fogalmazott: ha az államnak szüksége van erre a pénzre, akkor azt ki kell mondani, de nem sérülhet a magántulajdonhoz fűződő jog, és a nyugdíjak hosszú távú biztonsága.
Szili Katalin támogathatónak tartja viszont az Orbán Viktor, Lázár János és Kósa Lajos fideszes képviselők által jegyzett, a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatot. Álláspontját azzal indokolta, hogy a Fidesz ebben megjeleníti, hogy a magánnyugdíjpénztárak ügyében milyen irányba akar menni, benne van például a dokumentumban a reálhozam adómentessége.
Ugyancsak igennel szavaz majd arra a törvényjavaslatra, amely a nők negyven évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását teszi lehetővé.
Képünkön: Szili Katalin független országgyűlési képviselő, a Szociális Unió elnöke és Kövér László házelnök beszélget a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa 2010-2014-es ciklusának alakuló ülésén az Országház Delegációs termében.
Kép és szöveg: MTI - Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...