Szili: el kell ismertetni Európával a nemzeti kisebbségi régiókat

2019. október 18. péntek 14:42

Szili: el kell ismertetni Európával a nemzeti kisebbségi régiókat

El kell ismertetni Európával, hogy léteznek nemzeti kisebbségi régiók - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Nagymegyeren, ahol előadást tartott a Pro Civis társulás által idén már kilencedik éve megrendezett Önkormányzati Szabadegyetemen. 

 

 

A rendezvényen a miniszterelnöki megbízott az európai és Kárpát-medencei önkormányzatiságról tartott előadást.

Párhuzamba állítva a Magyarországon működő nemzeti kisebbségi önkormányzatokat és a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) által kidolgozott, Szlovákia déli részének fellendítését célzó tervezetet, a miniszterelnöki megbízott rámutatott: Magyarországon bevett gyakorlat, hogy a helyi és a regionális önkormányzatok jelenítik meg a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját. Elmondta: reméli, hogy a helyi magyar közösség meg fogja teremteni annak lehetőségét, hogy erről társadalmi vita kezdődjön, adott esetben a többi nemzeti kisebbséget is partnerül hívva.

"Az a fontos, hogy azokban a többségi társadalmakban ahol a magyar közösségeink élnek, az általuk megteremtett értékekkel járuljanak hozzá a többségi társadalom gazdagodásához, és ennek keretein belül biztosítsák azt, ami a magyarság megmaradását hosszú távon szolgálja" - mondta Szili Katalin.

Rámutatott: ez nem szól másról és többről, mint ami az európai értékrendbe belefér.
Elmondta: baj van azzal, hogy az Európai Parlament az őshonos kisebbségekre vonatkozóan nem hajlandó egy olyan sztenderdet megállapítani, amit minden tagországnak be kellene tartania.

Hozzáfűzte: ezért az őshonos kisebbségekre vonatkozóan megfogalmaztak öt pontot, amelyekről szeretnék ha megegyezés születne az uniós tagországok között. Kiemelte: ezek közül a legfontosabbak, hogy az őshonos kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy, valamint az is, hogy az állampolgárság nem szükségszerűen azonos a nemzethez tartozással.

Szili Katalin beszélt a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéséről is, amely azt célozza, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Ezzel összefüggésben leszögezte: "El kell ismertetni Európával azt, hogy léteznek nemzeti kisebbségi régiók!" A kezdeményezés támogatását kérve, megjegyezte: az "jó belépő lehet" az önigazgatás megteremtéséhez is.

A kezdeményezés támogatására a Székely Nemzeti Tanács idén májusban indított aláírásgyűjtést. Ahhoz, hogy a kezdeményezés az Európai Bizottság (EB) elé kerüljön, legalább hét uniós tagországban jövő májusig legalább egymillió aláírást kell szerezni hozzá.

A miniszterelnöki megbízott rámutatott: a kezdeményezés sikere a 21. században egy új időszámítás kezdetét jelentheti a kárpát-medencei történelemben.

"Egy új párbeszédet jelenthet a szomszédos országokkal, hogy ezen európai keretek között fogalmazzuk újra a közösségi önigazgatást" - mondta Szili Katalin.

Őry Péter, a szabadegyetemet szervező Pro Civis társulás elnöke az MTI-nek elmondta: rendezvényüket a felvidéki magyar polgármesterek, megyei és önkormányzati képviselők képzésének célja mentén hozták létre, s egyidejűleg igyekeznek lehetőséget biztosítani a tapasztalatcserére, illetve a megoldáskereső együttgondolkodásra is az önkormányzatokat érintő időszerű kérdésekben. Kifejtette: az idei rendezvény egyik kiemelt témája a szlovákiai önkormányzatok finanszírozásában tapasztalható diszkrimináció.

MTI