Szijjártó: a szocialisták mentik az irhájukat
2009. október 02. péntek 17:22
Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője ezt azzal összefüggésben mondta Budapesten újságíróknak, hogy a Magyar Nemzeti pénteki számában azt írta, mintegy 110-120 millió forintot kaphatott távozásakor a MÁV két felsővezetője, egy harmadik társuk pedig kevesebb mint három évi munkaviszony után mintegy százmillió forintot.
A politikus véleménye szerint az MSZP nem valamifajta lelkiismereti ráeszmélés miatt kezdett el most beszélni a magas fizetések és végkielégítések ellen, hanem egyszerűen azért, mert lebuktak. A szocialisták lebuktak: kifizetőhely volt a MÁV is, a BKV is, számos közintézmény és állami vállalat - fogalmazott Szijjártó Péter.
A képviselő "több mint pofátlanságnak" nevezte, hogy százmilliós végkielégítéseket, tízmilliós tanulmányokat rendelnek meg, illetve fizetnek ki, közben pedig a költségvetéssel gyakorlatilag mindenkit rosszabb helyzetbe hoznak.
Szijjártó Péter hozzátette: ha a szocialisták nagyon fontosnak gondolták volna ennek a helyzetnek a megoldását, akkor például napirendre vehették volna áprilisban a Fidesz indítványát a parlamentben, amely arról szólt, hogy az állami cégvezetők fizetéseit radikálisan csökkentsék. Ez az indítvány újra a Ház előtt van - tette hozzá.
Tóbiás József szocialista frakcióigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló jogszabálytervezetet nyújt be az Országház elé az MSZP frakciója.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Pénteken is kitart a hőség,...