Szigorúbb jogi védelmet követelnek a vasutasok
2018. október 10. szerda 13:00

Követeli a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a büntető törvénykönyv szigorítását a vasutasokat egyre többször érő bántalmazások miatt.
A szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a közfeladatot ellátó jegyvizsgálók testi védelmében és visszatartó erőként a büntetési tétel 1-5-ről 2-8 évre történő emelését, valamint az utasforgalom számára nyitott terület és a már fogalomban levő vasúti kocsik kamerával való felszerelését szorgalmazza.
Javaslatot tettek a minősített esetek szigorítására is, miszerint csoportos, fegyveres vagy felfegyverkezve elkövetett erőszak esetén a büntetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre nőne, a csoportos elkövetés vezetőjét pedig 5 évtől 15 évig tartó börtönre ítélné a jogszabály - közölték.
Hangsúlyozták, erre azért van szükség, mert a bántalmazások gyakorisága és kimenetele is egyre nagyobb probléma, az elkövetők ugyanis gyakran az áldozat életét is veszélyeztetik.
A megtámadott vasutasok - többnyire jegyvizsgálók - a lelki trauma miatt sokszor elhagyják a pályát, ez pedig a kritikus létszámhiánnyal küzdő cégnek nagy veszteség - tették hozzá.
A jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személynek minősülnek, ezért fokozott büntetőjogi védelem illeti meg őket. Az ellenük elkövetett erőszakot a törvény ugyanolyan mértékben bünteti, mint a hivatalos személy elleni erőszakot - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...