Székely áttekinti az egészségügyi jogszabályokat
2008. május 20. kedd 11:39
Az Egészségügyi Minisztériumban már elkezdték végignézni a hatályos jogszabályokat, mi az ami nem működik. Székely Tamás, a tárca új vezetője a Magyar Nemzetnek adott, kedden megjelent interjújában azt mondta, egy erős minisztériumot szeretne vezetni.
Közölte: az egészségpolitikát felelősen irányító, és az egészségbiztosítási kassza tervezésében részt vevő tárcát képzel el.
Arra a kérdésre, mit hagyna változatlanul elődei intézkedéseiből, Székely Tamás az Egészségbiztosítási Felügyeletet és a jogviszony-ellenőrzést említette.
Közölte azt is, az egészségbiztosítás átalakításának általa elképzelt koncepcióját, illetve a készülő javaslatcsomagot reformértékűnek tartja. Mint fogalmazott, a rendszer csak akkor működhet normálisan, ha az egészségbiztosítást képviselő szervezet erős jogosítványokkal rendelkezik.
A tárca új vezetője kitért arra is, azt kérte tőle Gyurcsány Ferenc kormányfő, hogy egyeztetett anyagokkal menjen a kormányülésre, és próbáljon meg konszenzust teremteni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...