SZDSZ: szabályszerű lesz a küldöttgyűlés
2009. július 08. szerda 15:23
Az ügyvivői testület nap folyamán tartott ülésén foglalkozott a vasárnapi küldöttgyűlés szabályszerűségét megkérdőjelező véleményekkel - olvasható a közleményben.
Hozzátették: az üt többsége alapos megfontolás után a küldöttgyűlés változatlan formában történő megtartása mellett foglalt állást, mivel nem tartotta megalapozottnak a szabályszerűséget kifogásoló véleményeket.
Az MTI úgy tudja, korábban kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy szabályszerű lesz-e az SZDSZ vasárnapra összehívott tisztújító küldöttgyűlése.
Az SZDSZ küldöttgyűlésének mandátumait vizsgáló öttagú bizottság keddi ülésén hárman úgy foglaltak állást, hogy a párt alapszabálya értelmében korábbi küldöttekkel nem lehet tisztújítást tartani - közölték magukat megnevezni nem kívánó források.
A nyilatkozó politikusok szerint a küldöttgyűlést a tavaly megváltoztatott alapszabály értelmében minden esetben új küldöttek állításának kellene megelőznie, de ez most elmaradt, mert az országos tanács a korábbi küldöttekkel rendelte el az esemény megtartását.
Fodor Gábor a június 7-i európai parlamenti (EP) választások eredményének nyilvánosságra kerülését követően jelentette be, hogy felajánlja lemondását a pártelnöki posztról. Az országos tanács (ot) következő héten tartott ülésen Fodor Gábor hivatalosan is lemondott. Az ot akkor úgy döntött, hogy a tisztújító küldöttgyűlést július 4-re hívja össze.
Miután többen is szabálytalannak tartották a küldöttgyűlés összehívását, az országos tanács később úgy határozott, hogy július 12-én kell megtartani a tisztújítást. A küldöttgyűlés az elnök mellett a 12 tagú ügyvivő testület összetételéről is dönthet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját