Százmilliók az őszödi kormányüdülőre
2009. december 18. péntek 08:02
Annak ellenére, hogy a kormány számtalanszor ígéretet tett arra, hogy a takarékoskodást önmagán kezdi, a közelmúltban számos építési munkát végeztek a kormánytagok és az államigazgatás felső vezetői által látogatott Balaton-parti szállóban - olvasható a lapban.
A lap szerint a kormányüdülő éttermének és konyhájának renoválására, bővítésére például 228 milliót fordítottak, az épület gázkazán-beszerzésére és beépítésére pedig 64 millió forintot költöttek, és az egyik üdülőépületben két felvonót is kicseréltek 13,8 millió forintért.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság az állami gépkocsik vonatkozásában sem fogadta meg Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tavaly októberben tett intelmét, hogy állítsák le a központi közigazgatásban az összes autó-, telefon- és bútorbeszerzést - írja a lap.
Idén januárhoz képest ugyanis lényegesen több felső- és középkategóriás autó került a kancellária háttérintézményének tulajdonába; míg év elején 135 gépkocsival gazdálkodott a főigazgatóság, novemberben már 160-nal.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...