Szanyi: az MSZP-re mindig lehet számítani!
2010. november 26. péntek 13:55
A szocialista politikus pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: amikor néhány héttel ezelőtt meghirdették a nagygyűlést, még nem lehetett tudni, hogy mostanra a kormány számos olyan intézkedést hoz, amelyek már "túlmutatnak az emberek tűréshatárán".
Úgy fogalmazott: a kormány "intézkedési szőnyegbombázással támadt a magyar lakosságra" és szinte nincs olyan óra, amelyben ne hangzana el valamilyen sokkoló bejelentés.
Véleménye szerint a kialakult helyzet emberek sokaságát ösztönzi arra, hogy részt vegyen a szombati értékelő politikai nagygyűlésen.
Szanyi Tibor úgy látja: a rendezvény egyben akaratkinyilvánítás is azok számára, akik meg akarják állítani a Fidesz és a KDNP "ámokfutását".
Tájékoztatása szerint a szombat délelőtt 11 órakor kezdődő rendezvény egyetlen politikai szónoka Mesterházy Attila pártelnök lesz, aki nemcsak a kormány eddigi tevékenységét értékeli, hanem az MSZP jövőképéről is beszél majd. Hozzátette: a pártelnökön kívül civilek szólalnak fel, valamint videóüzeneteket vetítenek le.
Az MSZP október 28-án jelentette be, hogy országos tömegdemonstrációt tart a kormány eddigi tevékenysége elleni tiltakozásul. A másfél órásra tervezett rendezvényen a teljes MSZP-frakció, illetve az országos elnökség tagjai is ott lesznek. A nagygyűlés előtt az MSZP országos választmánya is ülésezik a Papp László Sportarénában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

