Szalai Annamária: rendben van a médiatörvény
2011. március 16. szerda 10:47
"Az Európai Bizottság vizsgálata is megállapította, hogy a jogszabály most már összhangban van az európai irányelvvel. A bizottság sem koncepciójában, sem lényeges elemeiben nem talált kivetnivalót. Tehát amikor szakmailag elemezzük, akkor kiderül, hogy rendben van a hatályos magyar médiatörvény" - fogalmazott Szalai Annamária a lap szerdai számában megjelent interjúban.
Hozzátette: "ránk mint jogalkalmazókra nézve az Európai Bizottság döntése érvényes, az EP és a bizottság vitája a mi szempontunkból nézve érdektelen".
Szalai Annamária szerint politikai játszma zajlik az ügyben, ezért - mint a lapnak mondta - azzal nem kíván foglalkozni.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a sajtószabadságért tüntettek több helyen március 15-én, az NMHH elnöke azt válaszolta: "több száz elektronikus műsorszolgáltatót tartunk nyilván csak Magyarországon, és ebbe nem számítottam bele a nyomtatott sajtó és az online média tömeges jelenlétét. Szokatlan tehát arról beszélni, hogy bárki nem fejtheti ki a véleményét, s annak ne lenne valamilyen fóruma" - fogalmazott.
Szalai Annamária kiemelte, hogy az új törvény lehetőséget teremtett egy nagyszabású iparági átalakításra a közszolgálati intézményrendszerben, amelynek előző struktúrája "morálisan és gazdaságilag lezüllött", fenntarthatatlan, pazarló, átláthatatlan és ellenőrizetlen volt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

