Semmissé nyilvánítanának több 2006-os ítéletet
2010. november 11. csütörtök 14:25
A fideszes politikust azután kereste meg az MTI, hogy a HVG csütörtökön megjelent számában arról írt: Balsai Istvánék a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatos előzetes letartóztatások és elmarasztaló ítéletek jelentős részét törvényhozási aktussal semmissé kívánják nyilvánítani.
Balsai István ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: a jelenleg készülő jogszabálytervezet azokat az embereket érintené, akiknek esetében a 2006. szeptemberi és októberi rendőri brutalitások kapcsán kizárólag a "valótlan tartalmú" rendőrségi iratok képezték a feljelentések alapját, vagyis semmilyen más bizonyíték nem volt, és ezek alapján vették őrizete, helyezték előzetes letartóztatásba őket. Ezek az emberek lesznek jogosultak felülvizsgálatot kérni, illetve a hatóságnak hivatalból kell majd eljárnia - tette hozzá.
Balsai István elmondta, becsléseik szerint mindez körülbelül kétszáz embert érinthet.
Arra a kérdésre, hogy mikorra készülhet el az előterjesztés - amelyet képviselői indítványként fognak benyújtani a parlamentnek -, a miniszterelnöki megbízott úgy válaszolt: "időben sajtótájékoztatót fogunk tartani".
Balsai István október 19-i sajtótájékoztatóján ismertette részjelentését a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról. A dokumentum bírálja egyebek mellet a bíróságok akkori működését is, megállapítása szerint ugyanis a közterületeken elfogott civilek ellen indított eljárások törvényes alapjai aggályosak.
A politikus a tájékoztatón példaként említette azt, hogy az elsőfokú eljárásokban előzetes letartóztatásba helyezett 147 ember ügyében másodfokon 144 esetben változtattak - enyhítettek - a döntésen. "Nekem nem tisztem mint országgyűlési képviselőnek a bíróság (...) működésébe beleszólni, de az elgondolkoztató, hogy 147 esetből 144-szer tévednek" - mondta akkor, majd idézte a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiuma vezetőjének, Frech Ágnesnek a korábbi nyilatkozatát, amely szerint a nyomozási bírák a tömegesen érkező ügyek nyomása, a helyzet különlegessége okán azt érzékelték, hogy a társadalmi rend helyreállítása érdekében a bíróságnak is tennie kell valamint. "Ilyen típusú bírósági okfejtésre nagyon régen, 1956 után a népbíróság előtt került sor" - reagált Balsai István.
Megerősítette azt a korábbi álláspontjukat, amely szerint kritikán aluli volt a bíróságok hozzáállása az ügyekhez.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

