Sem Sziget, sem VOLT Fesztivál, sem Balaton Sound nem lesz
2020. május 01. péntek 13:57

Idén sem a Szigetet, sem a Telekom VOLT Fesztivált, sem pedig Balaton Soundot nem tartják meg. A szervezők a kormány csütörtöki döntése, a koronavírus-járvány nyomán határoztak így.
A Sziget fesztivál 1994 óta tartó történetében először fordul elő, hogy nem rendezik meg.
A kormány csütörtökön jelentette be, hogy a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozást augusztus 15-ig meghosszabbítja. "A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat, ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben.
Végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollegáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált" - idézte a Sziget főszervezőjét az MTI-hez eljuttatott közlemény.
Kádár Tamás szerint most mindenek előtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról, vagy a visszatérítés menetéről.
A nemzetközi példákat elemezve minderre számos megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot. "Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe" - tette hozzá a főszervező. Megjegyezte, hogy bár elindultak az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, az iparágat érintő mentőcsomagról, és a különféle szakmai szervezetek régóta egyeztetnek többfajta vészforgatókönyvről, de konkrét eredményre még nem jutottak a fesztiválszervezők a döntéshozókkal.
"Most az az elsődleges, hogy a vendégeink a lehető legkedvezőbb megoldást kapják, és jövő nyáron együtt élvezhessük ezeket a világszínvonalú fesztiválokat. Egyelőre türelmet kérünk, keressük a megoldást, azonban az biztos, hogy sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék" - közölte Kádár Tamás.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Októberre befejeződik a Pécsi...