Schmitt a magyar elnökségről a V4-en
2010. november 05. péntek 09:25
A köztársasági elnök pénteken elutazása előtt az MTI-nek elmondta, tájékoztatni fogja kollégáit arról, hogy milyen terveik és prioritásaik vannak a magyar elnökséggel kapcsolatban. Hozzátette, együttműködést vár a V4-ektől Magyarország, hiszen az egyik fontosabb téma a magyar elnökség kapcsán a regionális együttműködés. "Ez egy földrajzi és történelmi determináció, amiből nem tudunk és nem is akarunk kilépni" - fogalmazott.
Kétoldalú tárgyalásokat fog folytatni Lengyelországgal az elnökséggel kapcsolatban, ezen kicserélik a tapasztalatokat, tájékoztatják egymást a terveikről és szóba kerülhetnek kulturális és gazdasági kérdések is - közölte.
Fontosnak nevezte, hogy köztársasági elnökként először találkozik kollégáival. A megbeszéléseken - mint azt Schmitt Pál elmondta - áttekintik a visegrádi együttműködés elmúlt húsz évének tapasztalatait, és megvitatják a lehetőségeket is.
Szó lesz a közös, unión belüli érdekképviseletről, a kelet-európai partnerségről, és arról is, hogyan viszonyulnak a V4-ek az unió további bővítéséhez.
Tárgyalni fognak infrastrukturális és energetikai kérdésekről is. Az államfő kiemelte: egy éven keresztül közép-európai országok fogják betölteni az EU soros elnöki tisztét, s ez egy különleges helyzet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

