Sárgyűjtőhelyek létrehozásával segíthetjük a fecskéket
2021. április 21. szerda 18:00

A molnár- és füsti fecskék fészeképítésének segítéséhez mesterséges sárgyűjtőhelyek létrehozását javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A természetvédők szerdai közleményükben felhívják a figyelmet arra, hogy nehezen indul az amúgy is megfogyatkozott állományú molnár- és füsti fecskék költése idén tavasszal is: az elhúzódó hűvös idő miatt vonulásuk legalább két hetet csúszik.
A fecskék sárból készítik el és tatarozzák fészkeiket, de azokon a helyeken, ahol aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedték le a talajt, nem találnak maguknak kellő mennyiségű építőanyagot. Emellett az egyre gyakoribbá váló aszályos tavaszok, nyárelők is gondot okoznak a fészeképítésnél. Ezen a természetes és a kihelyezett fészkek, fészektelepek közelében mesterséges sárgyűjtőhelyek létesítésével és fenntartásával lehet segíteni.
A szakemberek azt javasolják, hogy kis forgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet iszapoljunk be, majd addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően - az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően - néhány naponta újra locsoljuk a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt.
A sárgyűjtőhelyeket április második felétől május végéig, huzamosabb ideig tartó aszály esetén pedig július végéig érdemes fenntartani.
Ilyen sárgyűjtőt a kertben is lehet létesíteni, de alkalmazhatunk tálcás sárgyűjtőhelyet is, amely erkélyen, tornácon is használható.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Most már tényleg betelt a pohár,...