Rogán: június végére jöhet össze az IMF-megállapodás
2012. április 26. csütörtök 08:47
Rogán Antal reálisnak tartja, hogy két-három hét múlva elinduljanak az IMF/EU- hiteltárgyalások Magyarországgal, és úgy vélte a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet.
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című reggeli műsorában megerősítette : a hitelkeret elnevezésétől függetlenül a kormány továbbra is egyfajta védőhálóként tekint a csomagra, azt lehívni nem szeretné. A cél nem változott: az adósság törlesztése és a piacról történő finanszírozás - mondta. Fellegi Tamáshoz hasonlóan Rogán Antal sem kívánta megbecsülni a hitelkeret nagyságát, de úgy vélte a 2008-as 20 milliárd eurós keretösszegnél mindenképpen kisebb lesz.
A politikus szerint az IMF üdvözölni fogja a Széll Kálmán Terv 2.0-t, amelyben a korábban Magyarországtól elvárt, kiadáscsökkentéssel járó strukturális átalakítások is szerepelnek. Arra hívta fel azonban a figyelmet, csak kiadáscsökkentéssel nem lehetett elérni akkora költségvetési hatást, amekkorát az IMF és az EU szeretett volna látni. Ehhez bevételnövelő intézkedések is kellettek - indokolta az 5 új adót Rogán Antal.
A bevételnövelő lépések nélkül egy hasonló mértékű csomagot például csak a közszféra béreinek 16 százalékos és a nyugdíjak 18 százalékos csökkentésével lehetett volna elérni - mondta. Hangsúlyozta: ehhez képest az új adók egy átlag magyar háztartás kiadásait havonta 500-600 forinttal emelhetik. Azt elismerte ugyanakkor, hogy a gazdagabbaknak ez a teher nagyobb lehet, illetve azoknak is akik eddig a cégükben számolták el például a telefonkiadást, vagy a biztosítást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

