Repülnek az eddigi hatalom emberei
2010. április 16. péntek 11:18
Noha a Napi Gazdaság ma azt írja, hogy a vagyontanács tagjait nem lehet leváltani, a győztes pártszövetség kétharmadosra jósolt többsége alapján az új kormány bármikor módosíthatja a vagyongazdálkodási törvényt.
Közben új hírek érkeztek Fidesz közeli körökből a kormányváltás utáni energetikai posztokat betöltő személyekről. A vagyongazdálkodási és infrastruktúra minisztérium szakállamtitkára a teológus végzettségű Bencsik János lehet - írja a Világgazdaság.
A Magyar Energia Hivatal elnökének, Matos Zoltánnak mennie kell, de a pozíció lehetséges várományosai többen is vannak. Az MVM élén Mártha Imre helyét Faragó Csaba veheti át, míg az pozícióval korábban szintén hírbe hozott Baji Csaba a Paksi Atomerőmű élére kerülhet.
A kormányváltás után valószínűleg újból rendőri állományba veszik Orbán Viktor testőreit, akiktől a Fidesz elnöke nem akar megválni - írja a mai Népszava, de mint korábban megírtuk, ennél jóval komolyabb változásokra számítanak az államigazgatásban, a közszolgálatban.
Forrásaink szerint egyértelműnek tűnik, hogy sem az MNB, sem a PSZÁF elnöke nem marad a helyén, szinte bizonyosan változik az összes olyan állami szervezet apparátusa, amelynek a vezérkarában eddig az MSZP, SZDSZ holdudvarához található emberek ültek.
hir24.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...

