Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
2020. június 17. szerda 13:21

Rendőri intézkedés során életét vesztette egy 55 éves férfi szerda reggel Salgótarjánban - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-vel.
A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya a TEK segítségét kérte egy gyanúsított elfogásához, mert okkal volt feltételezhető, hogy lőfegyvere van. Az intézkedés közben a férfi eszméletét vesztette.
A TEK műveleti egységének mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű beavatkozás ellenére a férfi meghalt - közölte a rendőrség. Hozzátették: az esetet a rendőrség igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálja.
Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy egy ügyészük személyesen vizsgálódott a helyszínen a haláleset ügyében.
Az eddigi adatok alapján azt állapították meg, hogy a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt, tehát nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely ügyészségi eljárás megindítását indokolná - írta.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...