Reggeli lapszemle: A titkosszolgálat lóg a Facebookon
2010. december 10. péntek 07:38
Magyar Nemzet: A közösségi portálokra gyakran látogatnak a hírszerzés és az elhárítás szakemberei, hiszen a felhasználók által önként feltöltött adatok a titkosszolgálatok számára valóságos kincset érnek - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
A titkosszolgálatok munkatársai könnyedén akár otthonról, egy kényelmes fotelből is végezhetik munkájukat - mondta Földi László.
A polgári titkosszolgálatok korábbi műveleti igazgatója szerint egy szolgálat elsősorban a kapcsolati rendszereket szeretné tisztán látni, amihez a közösségi oldalak igen nagy segítséget nyújtanak.
Népszava: Még ebben a hónapban kinevezik a megyei kormányhivatalok politikai vezetőit, akik január elsejétől kormánymegbízott néven működnek - írja pénteki számában a Népszava.
A lap információja szerint Heves megyében Demeter Ervin, Csongrád megyében B. Nagy László a kiválasztott vezető. Mindketten fideszes parlamenti képviselők, ahogy várhatóan a többi 18 megbízott is közülük kerül ki, hiszen ennek érdekében még az alkotmányt is módosították ősszel.
Az összevont megyei kormányhivatalok működtetésére összesen 87,5 milliárd forintot szán a kormány a jövő évi költségvetésben, ami eredetileg 7,5 milliárdot tartalmazott, de egy módosító javaslat nyomán több tételből további 80 milliárd forinthoz jutnak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

