Pozsgay Imre vezetőképzőn okítja a gimnazistákat
2012. március 01. csütörtök 07:39
Idén is megrendezi Kárpát-medencei középiskolás vezetőképzőjét a Rákóczi Szövetség, a hétvégén a fővárosban tartandó programra a szövetség középiskolai szervezeteit hívják meg.
A Rákóczi Szövetség tájékoztatója szerint a péntek és vasárnap között tartandó vezetőképzőt azzal a céllal rendezik meg, hogy a középiskolai szervezeteknek, illetve azok tagjainak lehetőséget biztosítsanak a kapcsolatépítésre, elősegítsék a középiskolai szervezetek munkáját, hatékonyságát. A rendezvény központi témája hagyományosan az érték és ifjúság, a rendezvény előadásai különböző megközelítésekből ezt ölelik fel.
A program előadói között szerepel: Pozsgay Imre egyetemi tanár, Takaró Mihály irodalomtörténész, Csaba László közgazdász és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. A vezetőképzőn 40 középiskolából 118-an vesznek részt, közülük 25 magyarországi, 9 erdélyi, 4 felvidéki, egy délvidéki és egy horvátországi középiskolából, iskolánként egy tanár és két diák.
A Rákóczi Szövetség - a szervezet honlapja szerint - 1989-ben azért jött létre, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

