Portik-Laborc ügy: politikai szereplők is képbe kerülhettek
2013. július 15. hétfő 13:32

Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és Szilvásy György volt titokminisztert is meghallgathatja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - mondta a testület elnöke hétfőn az albizottság zárt ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Mile Lajos az LMP-hez tartozó, független képviselő elmondta, a meghallgatáson nem kötelező megjelenniük.
Közölte: az ülésen döntöttek arról, hogy milyen ütemezésben hallgatják meg az embereket. E szerint az első meghallgatást augusztus 27-én tartják, egyszerre három embert hallgatnak meg. Mile Lajos neveket nem kívánt mondani, csak annyit, hogy első körben a szolgálat munkatársait hallgatják meg, és alulról felfelé haladó logika szerint később politikai szereplőket is meghallgathatnak.
Kérdésre válaszolva azt mondta, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök meghallgatása nem merült fel a bizottságban. Mile Lajos hozzátette: az eredeti tervekkel ellentétben vélhetően nem fogják szeptember végéig befejezni a munkát. Kitért arra, igyekeznek a lehető legszélesebben tájékoztatni a nyilvánosságot a jegyzőkönyv azon részéről, ami nyilvánosságra hozható.
Csampa Zsolt, a bizottság fideszes alelnöke (képünkön) újságíróknak azt mondta: az Alkotmányvédelmi Hivatal segítségét kérik ahhoz, hogy zárt helyett nyílt ülésen lehessen folytatni a ténymegállapító albizottság munkáját.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.
Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel. A bizottság május 14-én tartott meg alakuló ülését.
Mile Lajos akkor azt mondta: a vizsgálódás első szakaszában áttanulmányozzák a kapcsolódó iratanyagokat. Ezt követően döntik majd el, hogy kiket fognak meghallgatni. A bizottság végig zárt üléseket tart, s munkájuk végén határoznak arról, hogy az elkészített jelentés lehet-e nyilvános.
Kocsis Máté, az albizottság fideszes tagja korábban azt mondta: javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket - köztük Szilvásy Györgyöt és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is - hallgassák meg. Továbbá azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület, mert - mint mondta - Laborc Sándor még az ő miniszterelnöksége idején is munkálkodott.
Portik Tamás és Laborc Sándor ellen hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt indított nyomozást két hónappal, augusztus 7-ig meghosszabbították.
MTI - Fotó: Földi Imre/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

