Pert indít az LMP a Magyar Villamos Művek ellen
2009. szeptember 28. hétfő 19:25
A közleményben foglaltak szerint az LMP még augusztusban fordult az MVM-hez, hogy adja ki a 2008-2009-ben készült, az úgynevezett offshore- és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket és ezek költségét. Az MVM azonban a kérést üzleti titokra hivatkozva megtagadta.
A párt közlése szerint ugyanakkor az elutasító nyilatkozat utal arra: a felügyelőbizottság a vizsgálatot azzal zárta le, hogy egyes ügyleteknél felmerülhet büntető törvénykönyvi tényállások megsértésének gyanúja is.
"Az LMP felháborítónak tartja, hogy a közszolgáltató cégek körüli politikai-gazdasági érdekcsoportok hónapok óta akadályozzák a közvéleményt joggal felháborító ügyek tisztázását, és arra várnak, hogy a rivális érdekkör botránya elterelje a figyelmet saját üzelmeikről" - olvasható a közleményben.
Az LMP korábban a BKV felügyelőbizottságától kérte azokat a dokumentumokat, amelyek állítólag tisztázzák Kocsis István - az MVM korábbi, a BKV jelenlegi vezérigazgatója - szerepét az állami cégnek milliárdos károkat okozó szállodaügyletben.
A BKV a július 27-ei felügyelőbizottsági ülés jegyzőkönyvét kiadta, de egy másik, a témához kapcsolódó dokumentum közlése érdekében az LMP kénytelen volt újabb igénylést benyújtani a közszolgáltató vállalathoz - emlékeztetett a párt közleményében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...