PDSZ: megdöbbentő a jövő évi költségvetés
2009. szeptember 14. hétfő 17:04
Az érdekvédelmi szervezet vezetője azt mondta, hogy a közoktatás már most is több helyen összeomlóban van, ilyen mértékű normatíva-csökkentést és megszorításokat nem bír el.
Kifejtette: megdöbbenéssel tapasztalják, hogy mindazon számok, amelyekről korábban a sajtóhírek szóltak és a tárgyalásokon előkészítő anyagokban szerepeltek, valósággá váltak, s bekerültek a jövő évi büdzsé tervezetébe. Ez elfogadhatatlan, a közoktatás lehetetlen helyzetbe kerül.
Hozzátette: a közoktatási alapnormatívák hétszázalékos csökkentése párhuzamosan a pedagógusok továbbképzési támogatásának megszűntetésével, sérti a diákok érdekeit.
Az ilyen arányú csökkentés, amely ráadásul tanév közben, január 1-jétől valósulna meg, azt jelentené, hogy az önkormányzatoknak át kell szervezniük költségvetésüket. Ez azzal járna, hogy az oktatást-nevelést segítő eszközök finanszírozása veszélybe kerül, s törvénysértésre kényszerülhetnek az önkormányzatok.
A tervezett csökkentés nyomán ugyanis további tanulócsoportok, osztályátszervezések, összevonások várhatók akár már tanév közben, ami azonban jogszabályba ütközik. (A törvény szerint közoktatási intézményeket tanév közben nem lehet átszervezni, bezárni).
Szeptembertől pedig további pedagógus-álláshelyek kerülhetnek veszélybe - jegyezte meg az érdekvédő.
Az érdekvédelmi szervezet vezetője kiemelte: minden törvényes eszközzel fel kell lépni a közoktatás ilyen mértékű megszorítása ellen. Hozzátette: a többi szakszervezettel való együttes és erőteljes fellépésben "érdekeltek".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...