Páneurópai piknik Sopronban

2009. augusztus 18. kedd 17:52

Olyan év volt 1989, amelyben csodák történtek, olyan év, amelyben megváltozott a történelem - mondta Wolfgang Schüssel korábbi osztrák kancellár a páneurópai piknik 20. évfordulóján kedden Sopronban tartott emlékkonferencián.

"Érzem a feszültséget Magyarországon, hiszen nem könnyű a történelem közös értelmezését elérni. Sok ember sokat szenvedett ebben az országban a korábbi rendszerekben, és a kommunizmus, a szocializmus alóli önfelszabadítást nehezen ismerik fel, nehezen kezelik a magyarok" - fogalmazott Wolfgang Schüssel.

A kancellár az 1989 augusztusában történtek jelenlegi magyarországi megítélése kapcsán azt mondta, hogy nem létezik szocialista történelem, mint ahogy liberális vagy konzervatív sem, kizárólag magyar történelem van.

Megemlítette, hogy fájt azt látnia, amikor korábban Budapesten a Parlamentben az állami ünnepségen alig képviseltette magát az ellenzék. Szerinte ez a hozzáállás nem jó. Magyarország sokkal fontosabb, mint egy párt.

A páneurópai piknik idején nehéz döntéseket kellett meghoznia Németh Miklós akkori miniszterelnöknek, s arra is ügyelnie kellett, hogy Gorbacsovot ne hozza kutyaszorítóba. Schüssel szerint ugyanis másképp is végződhetek volna az akkori események, ha az akkori magyar miniszterelnöktől másokig, a határőrség parancsnokáig vagy éppen Gorbacsovig, nem járultak volna hozzá annyian a történtek kedvező alakulásához.

(mti)