Ötmilliárd forintot bukhat a magyar rendőrség
2009. július 24. péntek 09:00
A lap a Rendészeti Védegylet információira hivatkozva azt írta, hogy a járműveket nem külső határőrizeti célokra használják, ahogy a támogatási szerződés szerint kellene.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) sajtóosztályán a lap kérdésére azt mondták: a „mélységi ellenőrzés" fogalmának értelmezéséről folyik a vita az unió és a magyar hatóságok között. A magyar félnek négy hónapja van arra, hogy az Európai Bizottság jelentéstervezetét véleményezzék, és „a fennálló nézeteltérést egyeztessék". Ezután fogadhatják el a Schengen Alap terhére végrehajtott fejlesztéseket.
A lap az ügy kapcsán idézi Katus Károly alezredest, a Rendészeti Védegylet országos elnökét, aki egyik sajtónyilatkozatában elmondta: a vitának az a tárgya, hogy a Schengen Alap kisebb távolságot ért "mélységi ellenőrzés" alatt, mint a magyar rendőrség, amelynek így arról kellene meggyőznie az uniót, hogy az ilyen ellenőrzéseket száz kilométeres mélységben kell végrehajtani - példának okáért akár a budapesti Teréz körúton is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...