Országos tiszti főorvos: egyre több a középkorú és idős fertőzött
2020. október 20. kedd 14:10

Egyre több a 40 és 49 év közötti, illetve 65 év feletti koronavírus-fertőzött - közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
Müller Cecília (képünkön) a 41. és 42. hét járványügyi adatait összehasonlítva elmondta: eltolódott a korosztályok érintettsége, a 42. héten a 40 és 49 év közöttiek aránya már közel 20 százaléka volt az összes fertőzöttnek, ezzel kicsit meghaladta a 20 és 29 év közötti fertőzöttek arányát.
A 65 éven felüliek érintettsége is nőtt. A fertőzöttek átlagéletkora 44,4 - mondta. Megjegyezte: a gyerekek érintettsége továbbra is alacsony, 4,6 százalék.
Müller Cecília közölte: a járvány második hullámában az egész világon, így Európa-szerte is nagyon magas a megbetegedések száma, és ennek következtében az elhunytak száma is.
A tisztifőorvos elmondta, hogy az őszi szünetben fertőtlenítő takarítást végeznek az iskolákban.
Azokban az intézményekben, ahol több koronavírusos megbetegedés is volt, a honvédség is segít - tette hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...