Óriási siker az oltási hét, rengetegen kérik a vakcinát
2021. november 25. csütörtök 16:00

Az oltási akcióhét első három napján 388 ezren vették fel a védőoltást, közülük 48 ezren az első, 319 ezren harmadik oltásért keresték fel az oltópontokat - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője csütörtökön a közmédiának.
Galgóczi Ágnes úgy fogalmazott: nagy siker az oltási hét, és az oltásokkal életeket menthetünk meg.
Kiemelte, mindenkinek érdemes kérni a harmadik, emlékeztető oltást is, hiszen azzal a szervezet védekezési képessége ismét 80-90 százalékos lesz.
Emlékeztetett, hogy hétfőtől vasárnapig reggel 7 és este 7 között várják az oltást felvenni szándékozókat a kórházi oltópontokon regisztráció és időpontfoglalás nélkül.
A szakember kitért arra, hogy a kormány várja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását az 5-11 éves korosztály olthatóságáról, és ha a Pfizer-vakcinája megkapja az engedélyt, Magyarország készen áll arra, hogy elkezdődjön az oltási program abban a korosztályban is.
Galgóczi Ágnes közölte: elegendő vakcina áll rendelkezésre, Magyarország a gyerekeknek külön lekötött oltóanyagot.
"Az oltás az egyetlen hatékony fegyver a járvány megfékezésére" - szögezte le.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Mánfai gyilkosság: két kislány maradt...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Jövőre megduplázódik a családi...
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Havi 80-90 ezer forintba kerül az...

