Öregdiákká választották Schmitt Pált
2012. március 29. csütörtök 07:14
Magyarul tanuló koreai diákokkal találkozott a szöuli Hankuk Egyetemen csütörtökön a magyar államfő.
A Hankuk a legnagyobb, idegen nyelvet oktató magánegyetem a Koreai Köztársaságban. A 20 ezer diák több mint 40 nyelv közül választhat, köztük a magyart.
A köztársasági elnök először az egyetem rektorával, Park Csollal találkozott, majd előadást tartott a magyarul tanuló diákoknak, akik közül néhányan magyar népviseletben jelentek meg.
Schmitt Pál az első magyar államfő, aki meglátogatja a magyar tanszéket, ebből az alkalomból tiszteletbeli öregdiákká választották. Előadásában felidézte azt a magyar mondást, miszerint ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Azt mondta, elismerés illeti meg az egyetem vezetőségét, amiért olyan sok idegen nyelvet oktatnak, mert ez óriási segítség a koreai társadalomnak, elsősorban a fiataloknak.
A Hankuk Egyetem magyar tanszéke 1987-ben alakult meg, és 1988-ban fogadott először hallgatókat a jongini campuson. Évente 40-60 hallgatót vesznek fel magyar szakra, akik négy éven keresztül tanulnak egyebek között irodalmat, történelmet, országismeretet, fordítástechnikát, nyelvészetet. Emellett néptáncot tanulnak a diákfesztiválra, amihez a fellépő ruhát maguk készítik, magyar színdarabot mutatnak be (például Örkény: Tóték), utcai fesztiválon népszerűsítik a magyar konyhát, kiállításokat szerveznek Magyarországról. A tanszéken eddig több mint 700 diák végzett, közülük sokan dolgoznak Magyarországon, a 40 koreai érdekeltségű vállalat valamelyikénél.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Faggyal, havazással és széllel...

