Orbán Viktor napirend előtt felszólal az Országgyűlésben
2015. november 16. hétfő 07:46

Az Országgyűlés a házszabálytól történő eltéréssel ma kezdheti tárgyalni azt a fideszes törvényjavaslatot, amely kötelezné a kormányt, hogy Luxembourgban támadja meg az uniós kvótarendszerről szóló európai jogszabályt.
A házelnök péntek délben benyújtott előzetes napirendi javaslata alapján az ülésnap 13 órakor kezdődik.
Elhalasztották montenegrói útját
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése, a beszéd aktualitását a párizsi merényletek után kialakult helyzet adja - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel. Arra a felvetésre, hogy a montenegrói sajtóban Orbán Viktor hétfői hivatalos útjáról jelentek meg információk, Havasi Bertalan elmondta: valóban terveztek hétfőre egy miniszterelnöki látogatást Montenegróba, ezt azonban a magyar fél kérésére vasárnap elhalasztották.
Amennyiben a képviselők négyötöde hozzájárul a házszabálytól való eltéréshez, akkor az indítványt hétfőn tárgyalhatják, majd kedden el is fogadhatják. Ha azonban nem áll ekkora többség a javaslat mögé, akkor a vitára csak kedden kerül sor, a zárószavazásra pedig legkorábban a parlament következő ülésén.
Ezt követően bonyolítják le a kétórás interpellációs blokkot, a képviselők emellett egy órában azonnali kérdéseket is feltehetnek a kormánynak. Az első ülésnap a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek vitáival zárul.
Kedden tizennyolc előterjesztést is elfogadhat a Ház. Döntés várható például az állami arcképelemző rendszer létrehozásáról, a jegybank 2012-2014 közötti üzleti jelentéseiről, és a termőföldek haszonbérleti szerződéseinek módosíthatóságáról.
A parlament honlapján vasárnap még nem szerepelt ilyen információ, de a Ház valószínűsíthetően megemlékezik majd a pénteken történt párizsi merénylet áldozatairól.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

