Orbán Viktor: a magyar nemzeten nem fog sem a golyó, sem a kardvas

2020. június 06. szombat 12:43

Orbán Viktor: a magyar nemzeten nem fog sem a golyó, sem a kardvas

Mára Magyarország lett a Kárpát-medence legnépesebb országa. Nyugat-Európához képest ez a béke és a biztonság szigete - erről Orbán Viktor beszélt Sátoraljaújhelyen, a trianoni békediktátum centenáriuma kapcsán. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyöngeség luxusát, mindig az lehet a miénk, amit meg tudunk védeni. A miniszterelnök azt is mondta: nagy nemzetté csak az válhat, amely megjárta a kálváriát és kiállja a próbatételeket.

 

Mi magyarok sem el nem tűntünk, sem el nem vesztünk, hanem hazát alapítottunk

Orbán Viktor szombat délelőtt a trianoni megemlékezés-sorozat keretében Sátoraljaújhelyen Turul-szobrot avatott. Beszédében úgy fogalmazott: „Ismerjük a stációkat, a sátoraljaújhelyi magyar kálvária fáj". Újra járjuk a keresztutat, vigaszt, biztatást akarunk, amit csak a keresztút végén kaphatunk meg. Oda kell eljutnunk, ahol minden megvilágosodik és értelmet nyert.

„A magyarok történelem horizontja ezredéves magasságokban van, innen szét lehet tekinteni, messzire lehet látni" - hangsúlyozta.

Ha a szívünkkel nézünk, még messzebbre is elláthatunk, vissza az idők kezdetéig. Látni, ahogy mi magyarok sem el nem tűntünk, sem el nem vesztünk, hanem hazát alapítottunk. Megnyitottuk szívünket a kereszténység előtt, Isten igéjét meghallottuk, megfogadtuk - mondta.

Hozzátette: nekünk sikerült, ami a többi sztyeppei népeknek nem, kialakítottuk és megtartottuk helyünket Európában.

Mint kifejtette: négyszáz éven át, négy trianonnyi erős és független nemzet volt a magyar, majd 300 éven, 3 trianonnyi időn át küzdöttünk az oszmánok ellen. Majd elbukott felkelésekkel és szabadságharcokkal tarkított kétszáz év, két trianonnyi idő után egy nagy birodalom társnemzeteként léptünk be a XX. század kapuján.

Láthatta az egész világ, hogy a magyar nemzeten nem fog sem a golyó, sem a kardvas, ha le is verik a lábáról, újra és újra feláll - emelte ki.

Kitért arra, hogy a magyar nők mindig azt adták nekünk, amire szükségünk volt, asszonyainknak köszönhetjük, hogy mi vagyunk a túlélés európai bajnokai, dicsőség a magyar asszonyoknak - mondta Orbán Viktor.

Nem lettünk szovjet tagköztársaság

Mint mondta, nem lettünk német tartomány, sem török vilajet sem szovjet tagköztársaság, de az ellenségeink a kormányt a bolsevikok kezére adták. A nyugat megerőszakolta Európa ezeréves határait és történelmét, országunkból siralomházat csinált.

„Erkölcsi aggályok nélkül rajzolták újra Közép-Európát. Ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha" - jelentette ki.

A második világháború után szívfájdalom nélkül dobták oda a kommunistáknak, „a lengyelek, a csehek, szlovákok azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül" - tette hozzá. Ma már nincs sem Csehszlovákia, sem Jugoszlávia, sem Szovjetunió - emlékeztetett Orbán Viktor, hozzátéve: a történelem igazságtételét a legnagyobbak sem kerülhetik el. Úgy fogalmazott: jól mondták száz évvel ezelőtt, hogy mi még ott leszünk azok temetésén, akik bennünket akartak sírba tenni.

Mi magyarok megmaradunk, mert itthon vagyunk - jelentette ki.

Az itt élő népekkel akarja Magyarország építeni és megőrizni a Kárpát-medencét

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a történelem megadta az esélyt, talán az utolsót, hogy a Közép-Európai népek új korszakot nyissanak a nyugatról és keletről érkező veszéllyel szemben. Mint mondta, „látjuk szomszédjainkban azt is, ami elválaszt, és azt is, ami összeköt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az itt élő népekkel akarja Magyarország építeni és megőrizni a Kárpát-medencét.

A Trianon utáni száz év karantén, száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink, jó szomszédaink és együtt készülhetünk a jövőre - mondta Orbán Viktor.


Az elszakított közösség helytállását megköszönve kitért arra is, hogy nincs a világnak egyetlen olyan nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet.

Mint mondta, az elmúlt tíz évet visszanézve a mostani, Trianon utáni negyedik generáció az, akik megfordítják Magyarország sorsát, de a döntő ütközetet a következő nemzedéknek kell majd megvívnia, a végső lépéseket nekik kell megtenniük.

„Nem lesz egyszerű, de megéri, nagy idő vár rátok" - üzent a következő generációnak a miniszterelnök. „Magyarország mindenek fölött, a jó Isten mindenek fölött, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" - zárta ünnepi beszédét Orbán Viktor.

EQM - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt