Orbán Viktor: a magyar ember a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel csak le

2021. június 10. csütörtök 11:44

Orbán Viktor: a magyar ember a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel csak le

Orbán Viktor a kormány szerdai ülésén született döntésekről tájékoztatott, a gazdaság újraindításáról valamint a járványügyi helyzetről. 

 

 

Az új fertőzöttek száma egyre gyorsuló ütemben csökken, a pozitív tesztek aránya 1,32 százalékra esett, ami azt mutatja, hogy a járvány harmadik hullámát legyűrtük.

Az első oltást 5,311 millióan, a második oltást pedig már 4,112 millióanmegkapták. Ebben Magyarország Európában második helyen áll.

Magyarországon több vakcina áll rendelkezése, mint amennyiben oltásra jelentkeztek. Innentől már egyéni felelősség, hogy ki veszi fel.

A járvány azok számára ért véget, akik beoltatták magukat. Akik pedig nem, azok egészségügyi állapottól függően életveszélyben vannak.

Nyugati vakcinából érkezik 17 millió adag, ami azt jelenti, hogy mindenkit képesek vagyunk akár négyszer is beoltani.

Elmondta, hogy a kormány döntött arról, hogy engedélyezik a 12-16 év közöttiek oltását. Az oltópontokon lehet majd felvenni az oltás.

A második oltást eddig 137 ezer ember nem vette fel. Elveszítik a védettségi igazolványt azok, akik nem adják be maguknak a második oltást. A tömeges oltási rend helyett készenléti oltásra tér át Magyarország.

Magyarország az európai uniós országok többségénél 1-1,5 hónapos előnyben vagyunk, ami 1 százalékos többletet jelent a bruttó hazai termékben. Amíg az eurozóna országaiban a munkanélküliség 8 százalék, ami Magyarországon 4,3 százalék. Jelenleg a foglalkoztatottság 4,5 millió, ami 50 ezerrel kevesebb, mint 2019 az azonos időszakában.

Közölte, hogy lehetőség lesz arra, hogy kétszer annyi munkahelyet teremtünk, mint amennyit a vírus elvett.

A gazdaságvédelem helyét átveszi a gazdaság újraindítása.

A kormányfő elmondta, hogy 15 év alatt három súlyos válság rázta meg Európát: a 2008-as gazdasági válság, a 2015-ös migrációs válság és a mostani koronavírus-válság.

A kormány célja, hogy a válságokból levonja a tanulságokat. Olyan évtizedre készülünk, amelyet a járványok és népvándorlások jellemeznek majd.

Közölte, hogy a magyar gazdaság megerősítéséről nemzeti konzultációt indít a kormány. Ezek között szerepel majd a minimálbér 200 ezer forintra történő emelése, valamint a 2021-es SZJA-befizetések visszatérítése a családok számára. A kérdések között szerepel a hitelmoratórium folytatása, illetve átalakulása.

A nemzeti konzultációban megkérdezik az emberek a klímaadóról, amelynek részleteit az Európai Bizottság hamarosan nyilvánosságra hozza. Orbán Viktor szerint ez arról szól, hogy a klímacélok elérése érdekében ki viselje a pénzügyi terheket. A magyar álláspont, hogy a szennyező cégek fizessék ezeket a többletköltségeket.

A brüsszeli tervek szerint ebbe a közlekedés és az építőipar is bekerül, amely a lakossági terheket növelheti.

Kötelező migrációs kvóta kérdése is szerepel majd a nemzeti konzultációs kérdések között, amelyet elektronikusan és hagyományos módon, levélben is ki lehet tölteni.

Közölte, hogy a kormány tíz napos fizetett szabadságot biztosít azoknak, akik részt vettek a védekezésben.

„Ez a legkevesebb, amit adhatunk" - fogalmazott.

Ezt egy csütörtökön megjelenő rendelet szabályozza majd. A szabadságot jövő év december 31-ig vehetik ki az ápolók, szociális dolgozók és rendőrök.

A kormányfő újságírói kérdésre elmondta, hogy nem ért egyet a „térdelősdivel", amelynek semmi helye a sportpályákon - fogalmazott.

„Ez kulturálisan teljesen idegen attól, amiben élünk" - mondta.

A magyar ember a Jóisten és hazája előtt térdel le és akkor, amikor megkéri szerelme kezét, minden más esetben ez kultúra idegen.

A letérdelésről a kormányfő elmondta, hogy volt rabszolgatartó országokból jön ez a gesztus, de ehhez Magyarországnak semmi köze nincs. A volt rabszolgatartó államoknak kell ezeket a morális terhekkel megbirkózniuk, nem Magyarországnak.

Az SZJA tervezett visszatérítéséről elmondta, hogy „nem pénzosztásról van szó, hanem mindenki azt összeget kapja vissza, amit befizetett". A kormányfő elmondta, hogy az SZJA visszatérítése egyszeri alkalom lesz. „Ez nem az élet normális rendje, de most az újraindulásnál elkerülhetetlen".

A magyar-kínai kapcsolatok nagyon erősek. A Kínával való kapcsolatunk nem ideológiai, hanem gazdasági kérdés. A következő évtized a keleti gazdaságok felemelkedésnek évtizede lesz és ez óriási gazdasági lehetőséget jelent.

A védettségi igazolványokról elmondta, hogy előbb-utóbb eljutunk oda, hogy minden oltással lehet majd szabadon utazni. A magyar védettségi igazolványt jelenleg 15 ország fogadja el, ezek között a legtöbb magyar turistacélpont szerepel.

Magyar védettségi igazolvány van, európai védettségi igazolvány jelenleg nincs, ez várhatóan csak július elsején várható. Ezt az igazolványt is a tagállamok bocsátják ki.

A magyar védettségi igazolvány elektronikus formájára felvezetjük azokat az extra adatokat, amelyet az Európai Bizottság is kért.

A kormány a kecskeméti dzsihadista elfogása után szigorított a rendezvények biztonsági előírásain, így ez a futball Európa-bajnokság magyarországi mérkőzéseire is érvényes.

MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd