Orbán személycseréket tervez az államigazgatásban
2009. augusztus 31. hétfő 11:07
Orbán Viktor már 2007 ősze óta figyel egy Fidesz-kormányzás személyi feltételeinek az előkészítésére; a pártelnök ekkor kérte fel Szabó Erika kiskunhalasi parlamenti képviselőt, hogy vezesse az elnöki stábhoz tartozó úgynevezett Képzési Igazgatóságot, s "térképezze fel", hogy a Fidesz választott politikusai milyen kormányzati-önkormányzati szerepre lennének alkalmasak.
Szijjártó Péter már nyilatkozott arról, hogy a Képzési Igazgatóság készíti fel a fideszes politikusokat államigazgatási, regionális és helyi igazgatási feladatokra. Közülük kerülhetnek ki a Fidesz kormányzása esetén az állami cégek vezetői, felügyelőbizottsági tagjai.
A Népszabadság úgy tudja, a Fidesz a választások után csaknem 1500 államigazgatási-közigazgatási poszton tervez személycserét - a főosztályvezetői szintig változtatnának.
Az alapítvány honlapján olvasható statisztika szerint 2008 februárjától 2009. május közepéig 52 képzést tartottak. Egész évben 160 előadó tartott előadást. A képzések valamelyikét ez idő alatt 1100 helyi politikus sikeresen végezte el.
vg.hu/Népszabadság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...