Orbán: nem lehet elvenni a jogot, hogy Schmitt harcoljon az igazáért
2012. április 02. hétfő 09:44
A miniszterelnök szerint ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle.
A kormányfő, a Fidesz elnöke kijelentette: azt az ellenzéki felvetést, "hogy majd váltsa le a Fidesz-frakció (Schmitt Pált), hiszen ő szavazta meg, ezt vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani".
Az elnök ügyében csak és kizárólag az elnök dönthet, hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék elnökéhez vagy éppen az igazságszolgáltatás vezetőihez - közölte, hozzátéve: a Fidesznek ezt a méltóságteljes, higgadt, nyugodt kormánypárti álláspontot kell képviselnie.
Az ellenzék említett ötletét egyúttal alkotmányosan rossznak, erkölcsileg helytelennek minősítette a miniszterelnök.
Orbán Viktor megerősítette - és közölte, ezt fogja elmondani a kormánypárti frakciószövetség tagjainak is -, hogy a helyzet szerinte teljesen világos, az alkotmány ugyanis úgy rendelkezik, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.
Orbán Viktor pártelnök Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének társaságában érkezett a hétfő délelőtti frakcióülésre, amely után a képviselőcsoport vezetője tart sajtótájékoztatót.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Faggyal, havazással és széllel...

