Orbán kikéri a nyugdíjasok véleményét
2010. szeptember 08. szerda 12:55
Szijjártó Péter közölte, hogy a nemzeti ügyek kormánya minden eddigi kormánynál nagyobb és több figyelmet kíván fordítani a nyugdíjasokra és problémáik megoldására.
Hozzátette: a kabinet ezt nem csak szavakban, hanem tettekben vállalja, ezért kérdezi meg a nyugdíjasokat most arról, hogy jelenlegi helyzetükön milyen intézkedések javítanának a legjobban.
Közölte: a kérdőíves levelet 1,7 millió nyugdíjas háztartásba küldik el, a levél költségeit pedig a Fidesz fizeti, így a párt rendelte meg a levelek legyártását és a postai kézbesítést is. Hozzátette, nagyjából tíz forintba kerül egy küldemény elkészítése.
Ezzel összefüggésben megjegyezte, nem akarják követni a szocialista kormányoknak azt a szokását, hogy a választások közeledtével közpénzeket költenek állami intézmények, kormányzati szervek reklámjaira.
Elmondta, a visszaküldött válaszokat értékelni fogják, és ezek alapján fogják alakítani a szociális biztonságot és a nyugdíjasok életkörülményeit befolyásoló intézkedéseket.
Tájékoztatása szerint szeretnék, ha az idősek világnapjáig, október 1-jéig visszaérkezne annyi levél, amelyből kiderülhetne: hogyan látják a nyugdíjasok a kormány tevékenységét, saját élethelyzetüket, és mit várnak el még a kormánytól.
Kérdésre megerősítette: a kormány elkötelezett abban a célkitűzésben, hogy a nyugdíjak megőrzik a reálértéküket. Ugyancsak fontos vállalásnak mondta a kormány ígéretét a 40 évnyi szolgálati viszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulásának a lehetőségéről. A kormány itt is tartja az ígéretét a január 1-jei bevezetéssel kapcsolatban - fűzte hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...