Ökumenikus imahét a keresztény egységért
2010. január 17. vasárnap 10:59
A szertartáson szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Igét hirdet Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
Az istentisztelet liturgiájában a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak püspökei, vezető lelkipásztorai vesznek részt.
Az idei imahét tematikáját Lukács evangéliumának Jézus feltámadásával foglalkozó 24. fejezete adja, amelyből a szervezők a "Ti tanúi vagytok ezeknek" idézetet választották mottóul.
Ennek alapján az imahét során megvizsgálják az egyházi megosztottságot és azt, hogy miként lehet ezt a helyzetet orvosolni.
Az imahét hagyományos ideje a január 18-a és 25-e közötti napok. Ezt a dátumot Paul Wattson katolikus lelkész javasolta még 1908-ban. Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága közösen állíttatja össze.
Az esemény körülbelül két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn a felhők mellett már...
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Balokány: kitartanak a hotel mellett
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- "Én is cigány vagyok" - hirdette...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...