Október 23. - Fidesz: ünnepeljük együtt hőseinket
2017. október 16. hétfő 14:30
Minél többen kell közösen tiszteletünket tennünk 1956 emléke előtt, hogy együtt ünnepeljük hőseinket - mondta a Fidesz szóvivője újságíróknak hétfőn Budapesten.
Puskás Imre emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án 15 órakor mond beszédet a Terror Háza Múzeum előtt.
Az 1956-os forradalom "nem először bizonyította a történelem során, hogy a magyar a szabadság népe és megküzd az igazságért még akkor is, ha az nem mindig a legegyszerűbb út" - fogalmazott.
Mint mondta, jó lenne, "ha hőseink előtt minél többen tisztelegnénk október 23-án", és megemlékeznénk arról, hogy akkor nagyon sokan áldozták az életüket a mai szabadságunkért.
A Fidesz szóvivője kiemelte: az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkkel kapcsolatban mindig különös jelentősége van annak, hogy "a nemzet az egységét, a történelmi esemény melletti kiállását" tudja azzal megmutatni, hogy az ünnepi alkalommal sokan összejönnek és kifejezik szabadságvágyukat, a szabadság melletti elköltekezettségüket. Ez kifejezi azt is, hogy ez a fajta szabadságvágy és elkötelezettség nemcsak "valamikor a történelemben nyilvánult meg", hanem a mai magyarokra, a mai Magyarországra is igaz - mutatott rá.
Úgy vélte, ezért "igazán felemelő, ha ezt az ünnepet közösen, együtt töltjük", és remélhetőleg ez október 23-án így lesz a Terror Háza Múzeum előtt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...