Nyilvános tender a volt kormányzati negyedre
2009. november 19. csütörtök 10:27
A projekt összköltsége a javaslat szerint 990 millió euró, a pénzügyi forrásigénye pedig 1,089 milliárd euró. A lejárati idő után a létesítmények a MÁV tulajdonába kerülnének, a kereskedelmi építmények - raktárak, lakások, kulturális tömbök - a befektetőnél maradnának. A végső átadás a dokumentum szerint 2012 vége.
A "Se negyed, se hasznosítás" című cikk összefoglalja a kormányzati negyed sorsát, és megszólaltja Finta József építészt, a Westend City Centert is tervező Finta Stúdió vezetőjét. Az építész abszurdnak tartja, hogy a hasznosításra koncessziót írjanak ki.
Szerinte mindenképpen közcélú funkciójú, nagy zöld területtel rendelkezővé kellene fejleszteni, mert ez felértékelné a Terézvárosnak ezt a részét. Ilyen megoldás lehetne kulturális vagy múzeumi negyed létrehozása, de még korábban az is felmerült, hogy állatkertet építsenek ide.
Finta József véleménye az, hogy semmi értelme nem lenne kereskedelmi negyedet felhúzni ezen a területen, mert a Westend és a tervezett Westend2 ezeket a funkciókat tökéletesen ellátja.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Használt ruhákból készít menő...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Magyarországon is kimutatták a...