November végén döntenek a büdzséről
2009. szeptember 10. csütörtök 11:54

Szili Katalin közölte: pénteken veszi át a törvényjavaslatot a pénzügyminisztertől, a büdzsé vitája pedig október 6-án kezdődik. Ha a frakciók hozzájárulnak a házszabálytól való eltéréséhez, akkor az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mellett most először a Költségvetési Tanács (KT) is véleményt mondhat a büdzsé tervezetéről.
Az Országgyűlés szeptember 14-én, hétfőn kezdi meg az őszi ülésszakot, amely, szünet nélkül, december 14-ig tart - mondta a házelnök. A hétfői ülésnappal kapcsolatban a házelnök kiemelte, hogy megemlékeznek két elhunyt volt képviselőről: Nagyiványi Zoltánról és Király Béláról. Hozzátette: mandátumigazolással betöltik Deutsch Tamás helyét is - a Fidesz képviselője uniós képviselő lett, ezért üresedett meg a helye.
Szili Katalin kitért arra is, hogy Fodor Gábor levélben tájékoztatta, szeptember 14-i dátummal lemondott mandátumáról, ezt a helyet az SZDSZ listáról pótolhatja.
Hétfőn várhatóan Bajnai Gordon miniszterelnök is felszólal - jelentette be a házelnök. Mint mondta, aznap megtartják a Polgári törvénykönyv záróvitáját és zárószavazását is.
Szili Katalin jelezte, hogy szeptember 14-én a napirend elfogadását követően mond le házelnöki pozíciójáról, utódát az interpellációs időszak után választják meg.
Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a csütörtöki ülésen 88 hónapos együttműködés után elköszönt a házbizottságtól is. Kérdésre válaszolva közölte, hogy továbbra is parlamenti képviselő lesz, de azt egyelőre nem tudni, milyen bizottságban dolgozik majd.
Az őszi ülésszak feladatairól szólva a házelnök kiemelte: a kormány 34 törvényjavaslat elfogadását kérte, kettő - a választójogi és a népszavazási törvény - módosításánál pedig jelezte, hogy elfogadásukhoz kétharmados támogatás kell.
Szili Katalin emlékeztetett, hogy 2008 júliusától üres a két alkotmánybíró poszt, amelyeket a kormányzópárt és az ellenzéki frakciók "bemerevedett" álláspontja miatt nem tudtak betölteni. Az ősszel újabb egyeztetést tartanak majd a frakciók arról, van-e remény arra, hogy még ebben a ciklusban választani tudjanak - fűzte hozzá.
További személyi kérdésről szólva a házelnök jelezte: levélben kérte fel az ÁSZ vezetőit jelölő bizottság szocialista elnökét, hogy kezdjen egyeztetéseket, mert a szervezet elnökének december 9-én lejár a mandátuma. Hozzátette: az ÁSZ-nak jelenleg nincsenek alelnöke, ezért három főt kellene megválasztani még az őszi ülésszakon.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Használt ruhákból készít menő...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Idén is megrendezik a Pécsi...