Növekednek az ápolási díjtételek
2010. december 08. szerda 20:24
Az államtitkár előrebocsátotta, a díjtétel-növekedés nem haladja meg a tervezett éves 3,5 százalékos inflációt, vagyis tételenként pár száz forintos emelésre lehet számítani.
Az ápolási napdíj is emelkedni fog két lépcsőben; január 1-jétől 400 forint helyett 600 forintra, majd júliustól 800 forint lesz az ápolási napidíj.
A tervezetben szerepel az is, hogy bevezetik a részleges térítési díjat a tartósan krónikus osztályon fekvők esetében a 7. naptól. Ennek összege megegyezik az ápolási napidíjjal.
Szócska Miklós elmondta azt is, a fizetős szolgáltatások köre nem fog bővülni, továbbra is 15-féle orvosi vizsgálatért kell majd fizetni. Példákat sorolva az államtitkár elmondta a látleletért 100 forinttal kell többet fizetni januártól a mostani 3.200 forint helyett, a lőfegyvertartáshoz szükséges pszichológiai vizsgálatért jelenleg 6.550 forintot kell fizetni, ez a díj jövőre 6.800 forintra emelkedne. A nem kötelező és a nem életkorhoz kötött tüdőszűrés térítési díja 838 forint lesz.
Szócska Miklós az ápolási díjtételek emelkedésével kapcsolatban elmondta: azok 12 éve nem változtak, ezért van szükség a díjak emelésére. Az előterjesztés hamarosan a kormány elé kerül.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

