Népszavazást kezdeményezhet a tisztújításon áteső LMP
2012. március 03. szombat 08:08
Tisztújító kongresszust tart ma és holnap az LMP; a kongresszus dönt arról is, hogy elindítsák-e a párt által több kérdésben kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtést. Ha a testület igennel szavaz, akkor hétfőn elkezdhetik a hitelesítéshez szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtését, amire április 2-ig lesz idejük.
Amennyiben a kongresszus jóváhagyja a napirendi pontot, a párt aktivistái már hétfőn kitelepülnek a közterületekre, hogy elkezdjék gyűjteni a jóváhagyáshoz szükséges aláírásokat. Ehhez legkevesebb 200 ezer szignóra lesz szükségük, de tíz százalékos ráhagyással 220 ezer aláírás összegyűjtése lenne a cél.
Vágó Gábor, a párt szóvivője korábban elmondta, hogy öt kérdésben szeretnének szavazást kezdeni: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra, ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni és egy a szabadság kiadásával kapcsolatos kérdést is feltennének.
Hozzátette, hogy a nyugdíjak kapcsán öt kérdésük van az Alkotmánybíróság előtt és amint a testület döntött, azonnal elkezdenek aláírásokat gyűjteni arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságokat ne lehessen elvonni.
A kongresszuson szombaton a párt országos választmánya, vasárnap pedig az országos politikai tanácsa tagjait választják újra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

