Németh Miklós szerint új Alkotmány kell
2009. szeptember 18. péntek 17:33
Új Alkotmány kell, amelyet hozzáértő szakembereknek kell megalkotni, nem a politikának - fejtette ki álláspontját Németh Miklós, volt miniszterelnök újságírói kérdésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, szülőfalujában, miután díszpolgárrá avatták pénteken.
Véleménye szerint a mai politikai helyzetet az acsarkodás jellemzi, a politikai hatalom megragadása a cél. Ehelyett le kellene ülni a pártoknak és megegyezni öt-hat alapkérdésben - például az egészségügy, oktatás, környezetvédelem területén - úgy, ahogy tette ezt Írország, Anglia, vagy Spanyolország.
Hozzátette: ezekben a kardinális kérdésekben kellene megállapodni, és kormányváltástól függetlenül végrehajtani. Úgy fogalmazott: "nekem fáj, ha azt látom, hogy valami nem megy jól". Ki kell hordani ezt a válságot - mondta.
Szerinte a politikában most "(...) a másik oldal fog jönni. Kívánok nekik szerencsét, meg kitartást is, mert nehogy az legyen, hogy nagyon hamar kiderül, hogy megmérettettek és könnyűnek találtattak" - jegyezte meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...