Nem tetszik a trafikosoknak a népszavazási kezdeményezés
2013. július 16. kedd 17:44

A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) jogszerűtlennek tartja annak a népszavazási kezdeményezésnek az elfogadását, amely arra vonatkozik, hogy a trafikok kizárólag dohánytermékeket árusíthassanak. Az egyesület az ügy miatt jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Kúriához - közölte az MKDE kedden az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint az egyesület kilátásba helyezte, hogy a kereskedelmi árrés csökkentését célzó népszavazási kezdeményezés miatt is élni fog jogorvoslati lehetőségével.
A szervezet közleménye emlékeztet arra, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) június végén hitelesítette azt a népszavazási aláírásgyűjtő ívet, amelyen a következő kérdés szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV törvényt, hogy a dohányboltban csak dohányterméket lehessen forgalmazni?"
Az egyesület álláspontja szerint a dohánytermék-kiskereskedelem kizárólagosan az állam hatáskörébe utalt tevékenység, azaz az alaptörvény által védett tulajdon, így a népszavazási kezdeményezés az alaptörvény módosítására irányul, ezért e tárgykörben nem kezdeményezhető népszavazás.
Az MDKE azzal indokolja kifogását, hogy a mintegy ötezer trafik üzemeltetői csak akkor tudják fenntartani üzletüket, ha a dohánytermékek mellett legalább az Európában jellemző trafikárut - hírlap, ital, üdítő - árusíthatják, illetve megmarad a tervezhető nyereséget biztosító árrésük, ellenkező esetben bajba kerülhetnek azok a kis- és középvállalkozások, akik jelentős forrásokat mozgósítottak új üzletük beindításához.
A közlemény idézi Lengyel Antalt, az egyesület elnökét, aki arról tájékoztatott, hogy a "rendkívül szűk határidők ellenére" július elsején megnyitottak a nemzeti dohányboltok a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a NAV és a dohánygyárak munkájának köszönhetően.
Fontosnak nevezte, hogy a jelentős költséggel megnyitott nemzeti dohányboltok működőképesek és jövedelmezőek legyenek, hiszen csak így képes felvenni a piac a feketekereskedelem elleni harcot. Az újraszabályozott dohánykereskedelem keretein belül az érintett vállalkozások kiszámítható jövedelemhez jutnak, javul a foglalkoztatási helyzet, hiszen legálisan foglalkoztatják munkavállalóikat, valamint számos más vállalkozásnak - asztalosoknak, fóliásoknak, informatikusoknak, könyvelőknek - adnak munkát - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a magyar dohány-kiskereskedői társadalom összefogására van szükség, hiszen szerinte az OVB trafiktörvénnyel kapcsolatos két eddigi döntése veszélyezteti az éppen csak elindult rendszer célkitűzéseit és eddigi eredményeit.
MTI - Fotó: Marjai János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

